Dii-san – Mia szemszöge
„Az ő szíve megpihen, a mienk vérzik,
a halál fájdalmát csak az élők érzik”
a halál fájdalmát csak az élők érzik”
Tudtában vagyok tettemmel és azzal is, hogy mindenki rám haragszik. Tudom, hogy Bianca most MIATTAM van kórházban, és hogy Jessikáék haragszanak rám. Tudom, hogy csalódást okoztam. Az életem megváltozott és már nem, azaz átlagos diáklány vagyok, aki azelőtt. Mostantól kezdve nincsen iskola és lógás a haverokkal addig, amíg le nem zárom ezt az ügyet a farkasokkal. Talán a lányoknak jobb lesz nélkülem és nem sodrom őket bajba. Igen. Otthagyom őket. A fiúk majd vigyáznak rájuk. Elértem az albérletünkhöz és előszedtem a bőröndömet. Mindent belepakoltam és egy üzenetet írtam a lányoknak:
Sziasztok!
Gondolom, látni se akartok, ezért elmegyek. Ne keresetek. Léci hagyjátok hagy tegyem azt, amit akarok, és ha ez azt is jelenti, hogy ez az utolsó üzenetem, amit kaptok tőlem… akkor örültem, hogy megismertelek titeket és nagyon sajnálok mindent. Vigyázzatok magatokra
By: Mia
A könnyeim, mint megáradt patak úgy kezdtem folyni. A levelet egy jól látható helyen hagytam. Remélem, megértik és nem fognak keresni. Irány a buszmegálló. Innen van egyenes járat a nagymamámhoz. Útközben zenét hallgattam az MP4-emen és az ablakon bámultam kifelé. 1 óra és már itt is vagyok. Elindultam a takaros kisház felé. Az ajtó nyitva? Ez furcsa. Még csak be se volt csukva. De biztos csak berohant valamiért és így felejtette. Bementem, és ami engem fogadott az nem épp egy kellemes látvány. Minden fel van borogatva és össze van törve.
- NAGYI! – Kiabáltam és reménykedtem, hogy csak betörtek és neki nincsen semmi baja. De hiába. – Nagyi!
A nagymamám ott feküdt a földön vérbe fagyva. Levetettem magam a teste mellé, ami már ki volt hűlve. Már halott. A fájdalom, amit éreztem elmondhatatlan volt. Könnyeimmel küszködve álltam fel mellőle és elindultam a polca felé ahol az a sok könyv volt, amit olvasott. Megláttam egy barna borítású könyvet. Ütött kopott volt. Levettem a polcról és kinyitottam. A címe: Varázsigék. Ez még jól jöhet gondoltam magamban és elraktam. Morgás? A szobám felől morgást lehetett hallani, ami közeledett felém. Nem kellet sokáig várnom. Egy farkast láttam meg a folyosón, ami felém közeledett. Felkaptam a könyvet és futásnak eredtem. Kirohantam a hátsó ajtón és onnan tovább az erdőbe. Most nem tudok sehova sem elbújni. Futottam és mikor hátranéztem egyre több és több lett azokból a korcsokból. A nagyi még régebben – mikor még nem hittem mi vagyok – azt mondta, hogy gondoljak valamire, amit nagyon szeretnék és valóra fog válni. Nem hittem neki, de ezek után még azon sem csodálkoznék, ha megjelenne valaki és megmentene ezektől a bolhazsákoktól. Nagy meglepődésemre a farkasok megálltak és a földhöz dörgölték a fejüket és visszaváltoztak emberi alakjukba. Én ennek ellenére tovább futottam, hogy ne is bírjanak követni, de nem mentem sokáig ugyan is beleütköztem valakibe. Nem láttam az arcát, mert csukja takarta.
- Menny és hívd ki a rendőrséget és mondd a rendőröknek, hogy nagyanyádat Farkasok támadták meg.
- Rendben de… - eltűnt.
A farkasok - vagy mik - még mindig a földön fetrengtek. Visszamentem a házhoz és kihívtam a rendőröket.
Gustav szemszöge
A kocsiban ültem és a tanács felé vettem az irányt. Az egyik fő muff beszélni akar velem. Érkezésemet öltönyös vámpírok fogadták. Az egyik kinyitotta nekem az ajtót és leparkoltatták a verdát. A másik pedig bekísért Lastethez, aki maga is vámpír, mint én. Tudni kell róla, hogy nem szereti a boszorkányokat. Van egy érzésem miért hívott ide.
- Áhhh… Kedves Gustav! Fáradj beljebb! – betessékelt és egy székre mutatott, hogy üljek le. Ő a velem szembeni széken foglalt helyet.
Ekkor egy másik vámpírnő lépett köreinkbe, aki vért hozott. Ide éreztem az illatát. A hatalmas termet betöltötte ez a csábító szag. Egy egyszerű barlangba faragott teremnek tűnt. Mint egy csarnok. Magas oszlopok Egy kisebb pulpitus, ami a terem széltében húzódott, és amihez 3-4 lépcsőfok vezetett. Azon Faragott kőszékek. A Tanácson belül a vámpírok, boszorkányok és farkasok képviselőinek helye.
- Nos, Gustav. Szeretném, ha megtennél nekem valamit.
- Mi lenne az?
- Nyugalom. Ne siessük el a dolgokat. Először is meg szeretnék tudni valamit.
- Még pediglen?
- Igaz hogy Jessicanak van egy boszorkány barátnője?
- Igen. Mia Schneiber.
- Értem. Tudod… az egyik fél aki a három trón egyikét foglalja el már nagyon öreg. Hamarosan utódot választ. De én ezt erősen ellenzem. ÉS nem szeretné, ha egy 18 éves ülne azon a trónon.
- És itt jövök én a képbe igaz?
- Pontosan. Ugye te is utálod a boszorkányokat mivel ők ölték meg a legjobb barátodat.
- Igen.
- Akkor ez a feladat neked való. – gonosz mosoly húzódott halál fehér arcára.
- Ez milyen vér?
- Boszorkány. – megemelte arany serlegét és beleivott a vörös italba.
Mia szemszöge
A rendőrség nagyon messze van innen így megnéztem minden könyvet hogy melyik varázsigés könyv és melyik nem. Amit hasznosnak találtam elraktam. Az egyik könyv leesett elém és egy eltüntető bűbájnál nyílt ki. Ennek segítségével el tudtam tüntetni az újlenyomatokat és esetleges dolgokat. Mikor kiértek engem kivittek az utászára és kivallattak, hogy mit láttam. Nem szerettem volna őket beküldeni az erdőbe révén, hogy tudjátok mik élnek az erdőben. Miközben meséltem megáradtak a könnyeim. Elment és én a telefonom után nyúltam. Georg számát kerestem. Felhívtam, de nem vette fel. Újra megpróbálta és megint sikertelen. Újra és újra, de nem vette fel. Ha harmincszor nem akkor egyszer sem hívtam. Most jönnek az üzenetek, de csak nem válaszolt. Hát mivel nem veszi fel így elindultam gyalog. De hogy hova azt nem tudom. Csak valahova a nagyvilágba.
Gustav szemszöge
Szerelem. Egy egyszerű szó. De ha nem mondod ki, akkor beköltözik a szívedbe, és a neve is megváltozik… Fájdalom. Nem tudom, hogy hogyan jutott ez eszembe. De ha jobban belegondolok abba amit Lastet mondott… 18éves… boszorkány… Miáról kérdezősködik… Boszorkány vérrel kínált…
- Gustav. Azt szeretném kérni, hogy öld meg a boszorkányt, akit a trónra akarnak. Öld meg Mia Schneibert.
- Rendben. – Mosoly húzódott a számra. Nem mondhattam nemet Lastetnak. Miát megölni pontosan ugyan olyan lesz, mint az eddigi áldozataimat. De utána én halok meg. Jessica csak nem haragszik rá annyira hogy nem szeretné, ha élne. Meg ha Bianca síni kezd, akkor Bill fog nekem esni, hogy miért tettem ezt. Na, nem baj.
Kifáradtam a teremből. Az autóm már várt. Odaadták a kulcsot és elhajtottam a szépséggel. Visszaérve a lányokhoz senki nem volt otthon. A konyha pulton egy levél volt. Mia írtam. Ezek szerint itt hagyta őket. De kis naiv. Biztos meg tudnak neki bocsájtani és biztos, hogy látni akarják még. Na de itt hagyom nekik. Újra az autóba ültem és a lakásunk felé tartottam. Felértem és lezuhanyoztam. Mikor kijöttem a zuhany alól csörögni kezdett egy telefon. Ez a mamlasz megint itthon hagyta a telefonját. Georg Te idióta. Mi? Ez Mia.
- Neked meg minek van telefonod? – hangzott a gyerekes hang a telefonba.
- Ez nem az én telefonom, hanem azé a majomé.
- Gustav? Add oda Georgnak a telefonját.
- Hogyan. Varázsoljam oda neki?
- Na, nem baj. Figyi mondd már meg neki, hogy jöjjön a nagyim házához. Nincs minden rendben. – A hangja elcsuklott, és ahogy hallottam sírni kezdett, de még mielőtt megkérdeztem volna mi a baja azelőtt még kinyomta.
Felöltöztem és beültem az autóba. Már érintőileg voltam Mia nagymamájának a házánál úgy hogy tudom, hogy hova kell menni. Egy órán belül odaértem. A kerítés előtt ült. Fekete farmerban, egy fehér trikóban és egy farmer ingben volt, ami nem volt összegombolva és az újai fel voltak hajtva. Lila topán ékeskedett lábain. Haja össze volt fogva lófarokba és imitt amott szállak lógtak ki. Mellette ott volt a táskája és a telefonján pötyögött valamit és a fülébe be volt dugva egy füles ami a zsebéből kikandikáló MP4-hez volt csatolva. Rádudáltam mire ő rám figyelt és az egyik füléből kiszedte a dugaszt. Még mindig a könnyeivel küszködött. Ahogy látom ő is a zenébe menekül, mint én. Kinyitottam az anyósülés felőli ajtót.
- Szállj be!
- Azt mondtam szólj Georgnak.
- Ő most nem ér rá. Én jöttem. Rakd be a cuccod a hátsó ülés alá és szállj be!
A hátsó ajtót kinyitotta és berakta a táskát. Majd becsapta az ajtót és beszállt mellém. A lógó fülest bele rakta a fülébe és hallgatta tovább a zenét. Szomorú számok voltak. Telefonján a képeket nézegette, amik a nagymamájáról készültek. Kedves asszonynak tűnt. Újra a könnyeivel küszködött.
- Hazavigyelek?
- Nem. Inkább valahova máshova.
A szüleiről semmit nem tudok. Se én, se Jessica, se Bianca, se senki. Sosem mesélt róluk. Hát mivel nem tudom hova vigyem őt, így inkább elviszem a nyaralómba. Ott egyedül lehet és feldolgozhatja a történteket. Még a temetést is elintézheti. Mindig… akárhányszor néztem rá csak sírt. Az egyik figyelmetlenségem következménye az lett, hogy áthajtottam valamin ami kilyukasztotta a kereket. És ugyan ebben a pillanatban az eső is elkezdet esni. Félreparkoltam és kiszálltam, hogy megnézzem a kereket. Ez nagyon ki van lyukadva. Mi közben a kereket nézegettem Mia is kiszállta az autóból és beszállt hátra. Hát én sem tudok sokat kezdeni most szakadó elsőben így beültem én is. Hátrapillantottam és Mia aludni próbált. Most itt a lehetőség, hogy megöljem. Hátramentem hozzá és befeküdtem mögé. Olyan gyorsan elbírt aludni. A nyakát megtisztítottam az akkorra már szétengedett hajától és fogaimat kiengedtem.
- Gyorsan kérlek! – Felhangzott a most édesen csengő hangja.
- Miért akarsz meghalni?
- Nem tudom. Úgy talán minden szenvedésem véget érne.
- És a barátaid?
- Biztos meg fogják érteni.
- Ha ezt akarod.
Lassan elindultam a nyaka felé de… egyszerűen nem bírtam megtenni. Nem voltam képes ezt tenni. Helyette csókot nyomtam nyakára.
- Most miért nem teszed meg?
Mia szemszöge
Valamiért nem tette meg. Felé fordultam és meglehetősen csak közel volt hozzám. A szemembe nézett és én is az övébe. Észre sem vettem, hogy közeledünk egymás felé. Majd az ajkait éreztem az enyémen. Becsuktam a szemem és engedtem, hogy a hatalmába kerítsen egy érzés. Hogy a kis pillangók elszabaduljanak a hasamban. Átkaroltam a nyakát és szorosan magamhoz vontam. Ő derekamat fogta körül és csóka hevesebbé vált. Felült és engem az ölébe ültetett és folytatta a csókáradatot. Hamarosan nyelvét az én számba vezette át amit viszonoztam neki. Pár perccel később már a pólót cibáltam le róla míg ő a felsőmet szedegette. Mikor leszedtük egymásról a ruhadarabokat még jobban ölelt és a testét valami úton, módon melegnek éreztem. Pedig halott. De… nem tudom. Innen már a többi jött magától. Hagytam, hogy egy vámpír vegye el a már nem létező szüzességem.
