Meloddy - Bianca szemszög
Elgondolkoztál e valaha is azon, hogy miért oly' nyomasztó az este kivilágított utca fényében járni? Azért, mert tudván tudod, hogyha nem lennének azok a lámpák akkor sötét lenne. A sötétség örök szorongásban tartja az emberiséget már időtlen idők óta. Vajon miért ez a szorongás? Miért is alakult ez így? S belőlünk, emberekből mi váltotta ki ezt az örökös rémületet a végtelennek tűnő éjszaka sötétjétől? Na, mostmár jöhet a Te kérdésed: mit is keres egy magam fajta, gyenge női egyén este fél 11-kor kint az utcán? Hagy fejtsem ki! Mágnes mód vonzom magamhoz a lehetetlen hímegyedeket. Nem meglepő, ez mindig így volt... meglát, megtetszem neki, belém szeret - de mellette a nevemen kívül mást nem is tud rólam. Furcsa egy felfogás. Úgy vonzom őket, mint a méz a méheket. De szerencsétlenségemre a sok fiú közül még egyik sem volt az igazi... Ha ő szembejön: biztos nem engedem el egy könnyen. Lehet veszélyes, lehet titokzatos. Az sem baj ha félt, és féltésemre fogván el szeretne szakítani önmagától " az Én érdekemben" - de ha Ő a Nagy Ő arra oszt várhat, hogy feladjam a küzdelmet! De ami számomra is egyértelmű, azaz, hogy biztos nem Dyn volt az a titokzatos, Bianca Banner nagy ője, mert most miatta szelem át az éjszaka sötétjét... és egész úton hazáig furcsa érzés kerített hatalmába: mintha valaki figyelne. Sőtt! Nem is valaki hanem valakik. Kétségbe esésemet tétova pillanatsor követte és a lábam a földbe gyökerezett. Éreztem ahogy a gyengéd nyári szellő félre fújja a hajam és megcirógatja immáron libabőrös tarkómat. A valakik közül egy eszme itt van a hátam mögött. Legalább egy. Erőt véve magamon hátra fordultam és egy kutya állt mögöttem. Hirtelen Mia jutott az eszembe. Ő már most elájult volna. A hatalmas, fekete jószág épp e percben mordult rám és lassú léptekkel elindult felém. A szívem a torkomba dobogott, mert nem egy apró jószágról van itt szó, hanem egy bazi nagy farkas kutyáról! Rémülten szólaltam fel, hangom hisztérikus csengést keltett a hallótérben:
- Mit akarsz? - csak ennyi futott ki a torkomon. A farkas tovább morgott, és már csak egy méter lehetett köztünk - mikor megtorpant. Nyöszörgött, mint Joker, Nika kutyája, amikor rosszat csinált vagy épp félt. Nem értettem mi történik. Nyüszítve hátrálni kezdett, de nem fordított testhelyzetén. Továbbra is a tekintetét tanulmámyozhattam. A kutya remegő száján egy nyálpatak csordult végig és rémületében ugatott - de mint aki a Halállal állna szembe. Félig hátra fordultam, de mögöttem nem állt senki, csak a körforgalom közepén magasló, öreg tölgyfa a sűrű lombkoronájával. Hunyorítva néztem az egyik fő ágat, ami egy idős néni karjára emlékeztet mindig is. Mintha kéne, hogy ott legyen valami! De itt nincs semmi. Viszont akkor a kutya miért a fát skuberálja? Visszakaptam a fejem oda, ahol az állatnak kéne lennie - de nem volt ott. A hideg minden szőrszálamat gondosan, zselét megcsúfolóan felállította a gerincemen. Tettem egy lépést a fa felé: Hahó? - semmi válasz. Akkor a kutya hallucinált volna? Csak ez a magyarázat áll fenn. Minden esetre ezen eseménysorok olyan érzéseket keltettek bennem, amik felélesztették menekülni vágyó ösztöneimet és hazafelé innen már futottam.
Gondterhelten, tonnányi súlyú lépések közepedte léptem át az albérlet küszöbét. Mia rohant le az emeletről:
- Bianca! Hát te? Ma nem Dynnél alszol?
- Dyn egy pöcs. Már szorri a trágár szövegért, de ezt hozza ki belőlem!
- Ő is csak...
- Igen, Mia! Mondd ki. Őneki is csak egy lettem volna a trófea gyűjteményében! Ebből én köszi, de nem kérek.
Mia megfogta saját karját és szomorúan a földet tanulmányozta. Én kezeimet magam mellett hagytam lógni, ahhoz már nincs erőm, hogy bármit is csináljak elunszolt végtagjaimmal. Alig futott át ez az agyamon, és hűvös szellő csapott meg hátulról. Rémületemet kifejtő sóhajjal hátra fordultam és Jessivával találtam szembe magam.
- Hol voltál?
- Ne kezd Te is. Esetleg elmehetek egyszer úgy valahova, hogy késői hazatértem után a legjobb barátaim vallató rendőrökbe átmenve ne vonjanak kérdőre? - panaszomat elengedve füle mellett folytatta szokásos, aggodalmat kifejtő, egyéni monológját:
- Dyn, mi? Mondtam én, hogy vigyázz vele! De olyan egy forrófejű hárpia vagy, hogy sosem fogadod meg a tanácsomat!
- Nem vagyok forrófejű... hárpia meg különösen nem! - a soron következő vitákat igyekeztem messzíre félretolni. Ledobtam a tornazsákomat, amibe a Dynhez vitt cuccaim vannak és bementem a szobámba. Hamarosan ők is feljöttek és még miután leadták az ilyenkor szokásos szentbeszédüket megnéztünk egy vígjátékot. Csak sajnos nekem kedvem nem volt nevetni. A több percen át tartó csöndet végezetül Jess törte meg:
- Jaj Bia... ne legyél már ilyen búval baszott!
- Könnyű mondani, mi? De te nem tudod min mentem ma este keresztül.
- Nem, mert nem mondod el. De talán ha elmondanád!
- Jöttem hazafelé, mikor egy kutya majdnem letépte a fejem a helyéről.
- KUTYAAA?? - így Mia.
- Milyen kutya, Bianca?
- Öö... azt hiszem farkas kutya!
- Nem hiszem el!
- Pedig de....
- Nem arra mondtam! Nem hiszem el, hogy te ilyen színvak vagy, hogy egy farkast nem bírsz megkülönböztetni egy kutyától!
- FARKAAAST? - Mia. Na itt jött az ,hogy leüssem! De nem tettem. Inkább Jesst vontam kérdőre.
- Miből gondolod, hogy farkas volt, nem pedig egy nagyra nőtt kutya?
- Úgy, hogy van agyam, te IQ fájter! Mégis mekkora volt az a.... az a kutya?
- Hát nagyon nagy. Sőtt! Hatalmas.
- Ennyi. Kell ennél több bizonyíték?
- Igazad van. De nem bántott, mert valami elijesztette...
- Valami??! Jahaaajjj neee... - húzta el szavait és mi Miával összenéztünk. Ő vállat vont én meg megint Jessre meredtem:
- Csajok! Most el kell menjek. Muszály!
- Miért? Hisz csak most értél ide.
- Nem baj. Beszélnem kell a fiúkkal!
- Miért?
- Hát őőő.... mert holnap este ugye elviszlek titeket hozzájuk!
- Igen? Jó tudni. - hangom unalmasan csendült fel a körülöttem ülők fülében. Mia viszont full lelkesedéssel átölelte Jesst, aki erre rémült, zavart fejet vágott.
- Jaj Jess! Te vagy a legjobb!
- Nyugi már Mia! - vakarta le magáról a kis fekete testét - Ahhoz, hogy a találka összejöjjön velük is találkoznom kéne. Holnap viszont nem tudok jönni értetek, szóval lábbusszal kell a csarnokig jönni! Haza majd én hozlak titeket.
- Megvan a jogsid?
- Meg, de már mióta Bianca!
- Ja jó. Én lemaradtam!
- Ajj csajszikááám... -.-
- Jól van már Miss Kritika! Nem mondtad még.
- Hát nem, de elmondtam volna. Meg szerintetek, hogy lennék most itt? És kb. egy két hete csak kocsival jövök.
- Hé, Jess! Ez nem Tom kocsija? - Mia mikor ment oda az ablakhoz? Ez a nő. Na mindegy! Jessica hamarosan elment és én rájöttem valamire: lehet, hogy mindig ő az, aki aggódik értem, de most én aggódok érte! Ilyen már rég volt, de... furcsa! Amióta a Tokio Hotel styliste-je azóta olyan elfoglalt, hogy csak a késői órákban tud velünk lenni. Mindenhová megy a fiúk után, mint egy kis cuki kutyus. Meg aztán ott van az a kb. két héttel ezelőtti eset is, amikor az a furcsa nő megjelent, és elvitte magával őt. Fogalmam sincs hova vihette! Szóval Jess mostanában lehet elfoglalt, de jó lenne ha néha nekünk is tartana egy-egy fontos beszámolót... pl. mi van vele? jogosítvány? fiúk? család - meg ilyenek. Régebben ezekről mindig mi tudtunk először! De mostanában... nem is tudom: kezdek rájönni arra, hogy eltávolodik tőlünk. Neki is már sokszor mondtam, de mindig csak hanyagul megvonta a vállát. Jó lenne hallani róla! És nem csak este 9-10 és 11 fele találkozni vele, mert ez így nem állapot! Mi van veled Jessica?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése