15. rész Feltámadás

15.rész

Feltámadás

Mia szemszöge

Mondják, hogy hazudni bűn, de olykor a cél szentesíti az eszközt és a hazugság íj módon, bűnből eszközzé válik. Nem esett jól, hogy hazudnom kellet mindenkinek, köztük Biancának, De érte megtettem. Lassú, kimért léptekkel kóvályogtam, a temet felé, hogy meglátogassam nagymamám nyughelyét. Rég voltam már ott és most jól esne beszélni valakivel pár dologról, még ha az illető nincs is köztünk. Fél úton járhattam mikor a parkban, az egyik bokor el kezdett rezegni. Megtorpantam, majd mikor megláttam egy kis mezei nyulat, fellélegeztem. Léptem 1-et, léptem 2-t, léptem 3-at… az 5-nél megálltam. Hogy kerül ide egy mezei nyúl?

Gustav szemszöge

Nem tetszett hogy hazudnom kellet a gyermekkori haveromnak, de érte megtettem. Furcsa hogy most annak segítek, aki ártott nekem. Még ha nem is pont ugyan az a személy. Boszorkányok mind ketten, de legbelül még is mások. Luna kétszínű, aljas, hazudozó volt. Egy igazi báránybőrbe bújtatott farkas. De Mia más. Gyerekes cserfes, virgonc – érthetitek két módon is – kedves lány, aki nem bír nemet mondani, ha a barátairól van szó. Tévedtem. Azt hittem minden boszorkány egyforma, de belátom, vannak, aki másokat helyeznek maguk elé, még ha ez némi kép önzés is - hogy ne legyen bűntudatuk azért, mert nemet mondtak – attól még ők is jók.

Egyedül vagyok a lakásunkon, és éppen rántottát készítek, mert már megint éhes vagyok. Egy kicsit elmerenghettem és odavágtam a kajámnak. Na ez szép volt Gustav. Ezt is megcsináltad. Lekapcsoltam a gázrózsa alatt és megint merengésre adtam a fejem. Kinyílt az ajtó, majd becsapódott. Nem mozdultam, ugyan úgy merengtem magam elé. Ez Georg lehet. Bejött a konyhába, mert a füstjelző eszeveszetten csipogott.

-         Ember észnél vagy? Ránk gyújtod a házat. – Rám nézett de én még mindig csak bámultam ki a fejemből. – Minden rendben? – Tette kezét a vállamra.

-         Persze csak elgondolkodtam.

-         A te kis elgondolkodásod majdnem házleégéshez vezetett.

-         Tudom és bocsánat.

-         Nem haragszom, csak legközelebb figyelj oda. Oké?

Mia szemszöge

A mező az erdő túloldalán van így ez a kis állatka, nem kerülhette volna ide, ha csak… farkas? Vámpír? Netán boszorkány? Mi lehet? A szívem a torkomban dobogott. Kezem remegni kezdett. Lépések. Lépteket hallottam egyre közelebb, közelebb és közelebb, majd megállt és újra elindult. A lábam gyökeret eresztett és nem engedett, a hasam görcsberándult és a léptek hangerejének növekedésével együtt. Majd valami megszólalt.

 - Csak nem megijesztettelek?

 - Jessica! Ezt soha többe ne tedd. Mit keresel erre? Azt hittem már rég messze jársz.

 - Akartam… de nem bírok. Bianca miért nem volt a temetésen?

 - Haragszik rád.

 - MI? Miért?

 - Mert szerinte, te csak magadra gondoltál és rá nem, hogy vele mi lesz. De végül este felé tegnap kiment a „sírod”-hoz. És az igazat megvallva egyet értek vele. Csak magadra gondoltál és minket meg sem kérdeztél. Tom olyan, mint a mosott szar a „halálod” óta, Bill meg azért mert Tom is. Georg nem győzi őket vigasztalni. Gustavról meg ne is beszéljünk. Minden nap olyan bűntudat van az arcán, hogy a szíve megszakad az embernek. Bianca… Bianca… nos őt a Phinias és Ferbet nézi meg a Kid vs. Cat-et. Tudod hogy, ha valami baja van akkor ezeket nézi. És a szüleid? Tudom hogy hozzáakarnak adni ahhoz a mamlaszhoz, de még is csak a szüleid.  Megint azt hitted te vagy a főhősnő és mentél a saját fejed után, és közben nézd mennyi lelket eltiportál. Jól meg gondolta te ez? – Dühös lettem. Így felsorolva ezeket belátom, hogy én is hülye voltam, hogy segítettem. Én ostoba. Hogy én ezért mit fogok kapni?

 - Nos én…

 - Igen?

 - Nem. Nem gondolkodtam. De te segítettél. Ugyan olyan bűnös vagy benne.

 - Tudom és már bánom, hogy segítettem.

 - Akkor miért tetted? Ha tudod, hogy ennyi embert fogok „eltiporni” akkor miért segítettél?

 - Mert a barátnőm vagy. És nem gondoltam volna, hogy ennyi mindenki érzését vágom oda. De nem mondom le nekik. Had egyen a bűntudat. Viszlát!

Hogy dühös vagyok e? Igen. Megbántam hogy segítettem? Igen. Visszamegyek, és bocsátatott, kérek? Nem. Megérdemli. Legközelebb gondoljon másra is nem csak magára. Nem róla szól az élet, hanem mindekről.

Már közel a temető. Átléptem a kaput és éreztem azt a rengeteg fájdalmat, amit az itt nyugvók haláluk pillanatában. Elértem nagymamám sírjához letettem elé azt a liliomot amit a kapu előtti virágárusnál vettem. Ez volt a kedvence. Egy könnycsepp gördült le arcomon, majd még egy és még egy, végül már zokogtam. Letérdeltem a sír elé és könnyeimmel öntöztem azt a kis liliomocskát. Ahová leesett egy könnycsepp a virágról ott nőtt egy ugyan olyan, majd még egy és ez így folytatódott, míg már nem tudott hova esni. Nem rég halt meg így még friss a gyász. Már éppen menni akartam amikor megláttam Tomot Jess „sírjánál”. Odamentem hozzá.

-         Szia!

-         Szia! – hangja tele volt fájdalommal, Összeszorult a szívem.

-         Minden rendben?

-         Már hogy lenne? – förmed rá oly mértékben, hogy még az a pár holló is felrepült az ágról, akik végkép nem tehettek a történtekről. – Hiszen Jessica meghalt. Nincs semmi sem rendben. Minden a fejetetejére állt mióta megismertünk titeket.

-         Ezzel azt akarod mondani, hogy a mi hibánk?

-         Ha ti nem… - hangja elcsuklott – hamarosan esni fog.

-         Mi? – felnéztem az éger - Én nem látok felhőket. – majd vissza Tormra akinek ebben a pillanatban elkezdett könny csordogálni barna szeméből – Á… most már látom a felhőket.

-         Jessicának voltak titkai előttem?

-         Egyről tudok.

-         És mi lenne az?

-         Pár éve… bent marat egy kicsit a suli könyvtárában, hogy készüljön a dolgozatra. Későn estig ott bújta a könyveket. Mikor elindult hazafele pár résszeg srác rászállt és…

-         És?

-         Am… megerőszakolták. Nem szeretett róla beszélni, mert elvileg a „haverjai” voltak. De ennek már tényleg jó páréve. És végtére ez nem a fiúk hibája volt, hanem annak a drogos fószernek a hibája, aki rávette őket a szer fogyasztására.

-         Értem. De ez már nem számít. Hiszen ő már nincs. – na most jött el bűntudatom legmélyebb pontja.

Elmondjam? Nem mondjam? Nem. Remélem Jess látod, mit tettél és hogy engem is milyen helyzetbe sodortál. A te hibád.

-         Én megyek. Nem jössz?

-         Nem menjél csak.

-         Rendben. Szia! - Hátat fordítottam Tomnak és elindultam hazafelé.

A szívem megszakadt, amikor hátat fordítottam Tomnak. Egyszerűen nem bírtam ott hagyni azzal a tudattal, hogy Jess halott. Fájt. De még is megtettem. Lássa Jess, hogy mit dobott el magától. Ismét a parkon keresztül megyek, mert arra rövidebb. A bokor megint rezeg.

 - Jess ha megint te vagy az, akkor menj el!

 - Én nem Jess vagyok.

 - Emet? – a szívem megint a torkomban dobogott.

 - Csak nem megijedtél?

Az árnyékból, rengeted farkas lépett elő. Mind vicsorgott és engem bámult. Már megint ez az érzés.